B.K.S. IYENGAR

„A jóga olyan fény, amely ha egyszer kigyúl, sosem halványul el.

Minél többet gyakoroljuk, annál ragyogóbb lesz.”

Szinte lehetetlen úgy elmélkedni a jóga művészetéről, hogy az ember figyelmen kívül hagyná a nagytiszteletű jógamester, B.K.S. Iyengar munkásságát. A meglehetősen szerény körülményei és a nehézségekkel teli indulása ellenére, Iyengar figyelemre méltó lelkierővel és állhatatossággal elérte, hogy a jóga segítségével javítson helyzetén és egészségén. A jóga művészetének elsajátítására és értelmezésére vonatkozó zseniális meglátásainak köszönhetően napjainkban nagyon népszerűvé vált. Szerte a világon milliók gyakorolhatják, és fedezhetik fel a lélek megvilágosodásának útját, amely egy elkötelezett jógi életét örömtelivé teszi.

 Bellur Krishnamachar Sundararaja Iyengar tizenegyedik gyermekként született. A gyengécske csenevész kisbaba már gyerekkorában egy sor betegségben szenvedett: tizenhárom éves korára túl volt a malárián, tuberkulózison és tífuszon is.

Iyengar édesapja iskolaigazgató volt, korán meghalt, ekkor fia még csak kilencéves, és a család anyagi helyzete kilátástalanná vált. A fiatal Iyengart egyik bátyjához küldték. A szegénység és alultápláltság még inkább kikezdte amúgy is gyenge egészségét, emiatt sokszor kimaradt az iskolából.

 Iyengar egy véletlennek köszönheti, hogy jógamesterré vált. Nővére - aki a neves jógi mesterhez, Tirumalai Krishnamacharya professzorhoz ment férjhez - házába kapott meghívást, hogy ott folytassa tanulmányait, és elsajátítsa az ászanákat. Krishnamacharya egy jógaiskolát vezetett a mysore-i maharadzsa palotájában, itt ismerkedett meg Iyengar az ászanák alapjaival. Korábbi évek betegségei nem múltak el nyomtalanul, kezdetben sokat küszködött, az ászanák kivitelezését nagyon nehéznek, egyenesen fájdalmasnak találta. Guruja ennek ellenére szigorúan és keménységgel irányította és ösztönözte őt. Iyengar elhatározta, hogy fejlődni akar, valamint tapasztalta is, hogy egészségi állapota is folyamatosan javul. Ez végül oda vezetett, hogy sikerült néhány pózt elsajátítania.

A mysore-i maharadzsa gyakran kérte, hogy tartsanak bemutatót az iskolában. Egy alkalommal Iyengar volt az egyetlen alkalmas diák erre. Szorgalmasan gyakorolt, és egy magas szintű bemutatóval lepte meg Krishnamacharyát. A fiatal tanítvány, aki sógora volt, gyorsan fejlődött, és gyakran kísérte el mesterét az ország minden részébe jógabemutatókra.

Tizennyolc éves volt, amikor Krishnamacharya megkérte, hogy kezdjen el tanítani Pune városának egyik klubjában. Ez az időszak elszigeltséget jelentett Iyengar számára, mivel nem beszélte a helyi nyelvet, a marátit, nem ismerte a helyi kultúrát, s a családja is távol élt tőle. Sőt mi több, sokan a tanítványai közül magasabb szinten végezték az ászanákat, mint ő maga.

Iyengarnak azzal is meg kellett küzdenie, hogy jóllehet saját mestere igen szigorú volt hozzá, az ászanák technikáját soha nem magyarázta el részletesen. Iyengar elhatározta, hogy addig gyakorol szorgalmasan, amíg képes az ászanák mélyére hatolni, s átlátni bennük a test minden egyes részének bonyolult összefüggéseit.

A precizitás tanításában is megmutatkozott, és tanítványai száma is egyre nőtt. Ekkorra már jól beszélt maráti nyelven és angolul, valamint beszélte a szankszrit, hindi, tamil és kannada nyelveket is, így a tanítványokkal való kommunkikáció nem okozott többé gondot.

Ahogyan Iyengar jó hírneve és megbecsülése nőtt, egyre többen fordultak hozzá útmutatásért minden korosztályból, gyakran betegségeikre keresve megoldást. Mivel a jóga neki is segített egészsége helyreállításában, Iyengar senkit nem akart elutasítani. Ehelyett, felhasználva az emberi testről szerzett elmélyült tudását, a pózokat alkalmanként úgy módosította, hogy a jóga mindenki számára végezhető legyen. Módszerébe beépítette a segédeszközök használatát is, így az idősebbek, gyengélkedők, és a merevséggel küzdők számára könnyebbé téve a gyakorlatokat – kötél, heveder, fatégla és hengerpárna alkalmazásával – annak érdekében, hogy megtapasztalhassák a jóga terápiás hatásait.

1943-ban testvérei megszervezték, hogy találkozzon az akkor 16 éves Ramamanival. Iyengart elbűvölte a lány, és mindketten beleegyeztek az esküvőbe. Házasságuk elején Ramamani nem sokat tudott a jógáról, de hamarosan felismerte a lényegét, és támogatta férje törekvéseit. Amellett, hogy a feleség hagyományos szerepkörét gyakorolta, és odaadással nevelte öt lányukat és egyetlen fiukat – míg Iyengar a tanításra koncentrált -, ő volt férjének bizalmas kritikusa és tanácsadója is egyben.

Amint Iyengar kiválóságának híre terjedt, egyre befolyásosabb tanítványok jelentek meg nála, például az indiai királyi családok tagjai, neves üzletemberek, sportolók vagy a szórakoztatóipar hírességei.
1952-ben a híres hegedűművésszel, Yehudi Menuhinnal véletlenül találkozott, és ennek eredményeként Iyengar külföldön is tanítani kezdett.
Első jógaórájukon Menuhin elmondta mesterének, hogy az alváshiány miatt állandó fáradtságot érez, képtelen ellazulni, és számos olyan probléma és fájdalom gyötri, amelyektől sok zenész is szenved. Iyengar kidolgozott Menuhin számára egy ászana programot, hatására a művész izomfájdalmai és alvászavarai rövid időn belül teljesen megszűntek.
Menuhin ezután elkötelezett tanítványa lett, és megszervezte, hogy Iyengar Londonban, Svájcban, Párizsban és máshol is taníthasson, így segítve hozzá mesterét a világhírhez. Kivételes, meghitt barátság fűzte őket egymáshoz 47 éven át, egészen Menuhin 1999-en bekövetkezett haláláig.

 Iyengar 1956-ban látogatott először az Egyesült Államokba, a ’70-es években gyakran visszatért, ahol a már letisztult tanítási módszerei igen népszerűvé tették a jógát.
Karrierje tovább ívelt, és 1966-ban megjelent első könyve, a Jóga új megvilágításban. A gyakran „jógabibliaként” emlegetett műnek köszönhetően a jóga nemzetközi jelenséggé vált. Második könyve, a Pránajáma új megvilágításban 1981-ben került kiadásra.

 2003-ban Iyengar hivtalosan is visszavonult a tanítástól azzal a mottóval, hogy: „itt az ideje teret adni az új generációnak”.